Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Irány a Balaton! 1. nap


 Már több mint 500 km-t motorozgattam a tavaly szeptemberben vásárolt S51-esemmel (amit akkor szép pattogó hangja miatt "Pöppögő"-nek kereszteltem), de ez idő alatt semmilyen komolyabb technikai malőr nem történt, megbízható társként viselkedett, minek következményeként bizodalmam megnőtt iránta.
 Még csak március idusa volt (amitől talán óvakodnom kellett volna), de mégis úgy érztem, eljött az ideje az első nagyobb, bevállalósabb próbatételnek.
 

 Mivel a hétvégére viharos szelet és esőt jósoltak, szerdán vágtam neki az eredetileg 3 naposra tervezett kalandozásomnak.
Reggel 8 körül értem haza a munkahelyemről és azonnal pakolászni is kezdtem. Egy motoros túránál nagyon meg kell fontolni, mit visz magával az ember, mert minden szükségesnek el kell férnie a nyeregtáskákban. Így most is csak a nélkülözhetetlen dolgokat készítettem össze: ruházatot, tisztálkodószereket, szerszámokat, de azért jutott hely a könyveimnek és a  pipás készletemnek is.
Indulás előtt még egyszer ellenőriztem az olajszintet, a guminyomásokat és a kétütemű-olajos flakonomat is feltöltöttem.
 Ez utóbbit a nyereg alá erősített dobozkában hordom magammal. Fél liternyit tudok tárolni benne, ami 1:50-es keverési arány mellett kb. 1000 kilométer megtételére elegendő üzemanyaghoz szükséges.
 

 Fél 11 körül útra készen toltam ki a kapu elé a felmálházott Pöppögőt, ami első rúgásra vidám pöffenésekkel kelt életre.  

 Megkezdődött hát a Nagy Kaland, az első és remélhetőleg nem az utolsó.   

 Verőfényes napsütésben vágtam neki a távnak. Útvonalamból kihagytam Budapestet, az első etapot Balassagyarmatról Drégelypalánk, Letkés, Esztergom és Tatabánya érintésével Székesfehérvári végponttal terveztem meg.
 Élveztem a kellemes kora tavaszi motorozást a kis forgalmú, de jó minőségű úton.
   

 Ipolyvece után készítettem néhány képet az utókor számára, mintegy illusztrációjaként a szokványosnak nem mondható egyszemélyes vállalkozásomnak. 

 

pict0510.jpg

 
 Mivel a 24 órás szolgálat fáradalmai kissé rám telepedtek, Letkésen megálltam egy forró kávéra. A STOP Sörözővel átellenben II. világháborús múzeum található, ami természetesen láthatóan zárva volt. Kíváncsi lettem volna rá, de nem akartam sok időt vesztegetni azzal, hogy kérdezősködjek és telefonálgassak a tárlat megnyittatása miatt. Majd talán legközelebb...
 Mivel nem akarta
m kompra várakozni és költeni, ezért Letkés és Párkány (Sturovo) érintésével a Mária-Valéria híd segítségével szándékoztam szó szerint áthidalni a dunai átkelés problémáját.
 A szlovákiai útszakasz sem okozott csalódást, az út itt is jó minőségű és kis forgalmú volt, ráadásul Szalka után egy kis szerpentines szakasz is megdolgoztatta négysebességes motorom 3. fokozatát.
 Párkányban a Duna-parti korzón készítettem néhány szép fotót és már mentem is tovább. Korábban már többször is jártam itt, bebarangoltam a hangulatos, rendezett belvárost, ezért most erre nem szántam időt.

 

pict0520.jpg

 
 A hídon átkelve és Esztergomot, majd Tátot elhagyva új arcát mutatta a táj: ezek már a Gerecse előhírnökei voltak. A forgalom érezhetően nőtt, de még nem vészesen. Minden esetre érdemes volt gyakran a visszapillantóba tekintgetni, mert itt már nem ritkaság a 150-es tempóval repesztő motorosok felbukkanása sem. 

 

pict0522.jpg

 

 Ahogy egyre beljebb értem a Gerecsébe, az emelkedők és a kanyarok száma is örvendetesen megnőtt. Itt nem lehetett unatkozni még egy ilyen kis motorral sem, mint amilyen a Simson! Volt bőven alkalmam "gépészkedni", kapcsolgatni a fokozatokat, sőt még egy kis döntögetésre is lehetőségem nyílott. 

 Tatabányára érve véget ért a mókázás, Budapest felé fordulva az 1-es főút nem nyújtott efféle élvezeteket. Szerencsére  a megnövekedett forgalomban csak 10 kilométert kellett az útpadkán egyensúlyoznom, de azért megfogadtam, hogy legközelebb inkább Szárliget felé robogok. 

 Hogy minél előbb megszabaduljak az 1-es főút nyomasztó forgataától, Szár és Újbarok érintésével folytattam utamat, majd Felcsút felé vettem az irányt.
 Itt a grandiózus Puskás Akadémia mellett nem lehetett csak úgy elmenni! Magyarországi léptékekkel mérve gigászi stadionja, művészien tervezett és kivitelezett, rézzel burkolt épületei elgondolkoztatóak: biztos, hogy erre van szükségünk? Már mindenünk megvan: megfelelő számú munkahelyünk, nívós egészségügyi ellátásunk, magas színvonalú közoktatásunk, mindenki számára elérhető csarnokaink és uszodáink, már csak erre volt szükségünk?

 

pict0526.jpg

 
 E kérdés megválaszolása nem az én feladatom, de mint mindenkinek nekem is van erről véleményem.
Vegyes érzelmekkel hagytam hát el a nyerges vontatók dübörgésétől hangos és portól fuldokló települést.
 A következő faluban, Alcsútdobozon már béke uralkodott bennem. Ez a falu szerencsére még olyan, mint amilyennek lennie kell: meghitten csendes és bájosan vidékies hangulatú.
 Lovasberény elhagyása után - ahol egyébként egy igen különleges, oszlopfős homlokzatú római katolikus templom is található - egyik kedvenc helyemen, a csalai kastélynál álltam meg egy fotó erejéig.

 

pict0534.jpg


 Igaz, ez szigorúan magánterület, ezt tábla és sorompó is jelzi, de a sorompó most nyitva volt...
 Alig kattintottam párat a fényképezőgépemmel, egy elegáns öregúr közeledett felém békésen pipázgatva. Mivel jogos alapokon nyugvó megregulázási szándékáról szemernyi kétségem sem volt, a menekülés taktikája helyett az amúgy valóban különleges szépségű kastély méltatásával fogadtam, majd a fotózáshoz ideális fényviszonyokról hadováltam valamit és végül a pipázásra tereltem a szót, finoman hangsúlyozva klasszikus szépségú és mesteri kivitelezésű tajtékpipájának eleganciáját, dohányának kellemes illatát és azt, hogy ha tehetem, én is hódolok e kellemes foglalatosságnak.
 Mondanom sem kell, hogy "vendéglátóm" nem dobott ki, mert ilyet nem tesz egy igazi úriember, főleg nem egy pipás társával, de azért igyekeztem minnél hamarabb felszámolni a jelenlétemből fakadó feszélyezettségét.
Annál is inkább siettem, mivel már nagyon éhes voltam és a levegő is határozottan hűvössé vált.
 Több, mint 6 órás, de gyakori megállókkal tarkított döngicsélés után gurultam be Székesfehérvárra, ahol - szégyen ide vagy oda - az első utam egy McDonalds-ba vezetett.

Hiába, az éhség nagy úr!
Igazam van, Nagy úr?